Hol élsz? Ott ahol születtél?

Jól érzed magad? Vagy változtatnál?

   Egy téma, ami engem sokat foglalkoztat. Leírni még nem írtam le a gondolataimat erről, így köszönöm, hogy a bloggerképző kihívásában Ada megadta ezt a témát.

   Tény, hogy „röghöz kötött” vagyok. Mesélek a szülővárosomról, miért is szeretem. Én milyen volt, a nyáron amikor a családommal nyaraltunk a saját városunkban ahol élünk.

   Debrecenben születtem. Nem éltem soha más városba. Ide köt minden emlékem, szüleim, nagyszüleim, iskoláim, szerelmeim, életem…

Családfa kutatásom eredményeként , óriási volt a felismerésem, hogy régi 1800-as évekből származó térképen megtaláltam a bejegyzett nevet , a feltüntetett lakcímen…. Olyan érdekes, kézzel fogható kapocs lett ez a múlttal, az ősökkel, akiket nem ismertem…Csak nevek voltak egy születési anyakönyvi kivonaton. És egyszer csak ott állt a szemem előtt…. Bizonyíték és tény…

Összekapcsol…

Valahol, térben, időben…lélekben….

Szeretem Debrecen minden részét. Csodás épületeit… Történelmét…

Szeretem … pedig cívis…. Fura gondolkodással…Maradiságnak nevezte Petőfi…

Lehet, pedig ha maradi akkor hogy is indulhatott Debrecenből a reformáció….

Mulattató és elgondolkodtató…

De tényként ,kézzel fogható” magyarázatként ott a Kálvin téri Lícium fa…. Mely történethez kötött , ami így hangzik:

„Ennek a fává nőtt iszalagnak a neve Licium halimifolium –, vagy amint a magyar mondja: „ördögcérna”, „sem fű, sem fa”. Ebben a növésében természeti ritkaság. A debreceni hagyomány szerint a reformatio lánglelkű apostola Bálint pap vitázott egy Ambrozius nevű katholikus pappal. A vita hevében Ambrozius letört egy licium galyat és kacagva leszurta a földbe mondá: „Akkor lesz ebből a vallásból valami, amikor ez fává nő!” Bálint pap rendületlen hittel válaszolt: „Akkor fa lesz belőle!” És csakugyan fa lett belőle. A református vallás is Debrecenben lett a legvirágzóbb. Tény az, hogy a papi lakás, melynek ablakát beárnyékozta, 1764-ben épült Szilágyi Sámuel püspök számára, a Méliusz által lakott plébánia helyén. Az ablak előtt kiskert volt és ebben nőtt a licium.”

  A „Kálvinista Rómának” nevezett város szerintem sokat adott az országunk történelméhez.

Egy biztos, minden oldalát szeretem. A régi épületeit, az azokhoz fűződő történeteket… Nagytemplom, Kollégium…

A Lícium fától fotóztam, amikor a nyáron úgy döntöttünk, hogy nyaralunk. A saját városunkban. Úgy, hogy megnézünk mindent mintha csak látogatóba jöttünk volna…Bevallom nagyon élveztük…

Bejártunk tereket, utcákat.

Akkor volt a Karnevál hete…

Kimentünk a Nagyerdőre….

    A nap végén a gyerekeim azt mondták, hogy rég nem érezték ilyen jól magukat.

Másképp néztek akkor mindenre. Minden szokott útra, az iskolájuk utcájára.

A minden nap látott házakra.

Igaz, meg-megálltunk, és történeteket meséltünk…

   De csodás volt, hogy lelkesedtek…

Milyen jó, hogy a város felfedezéséhez nem kellett órákat utazni…

Nem kell szállást keresni.

Elgondolkodtató, hogy sokszor több 100 kilométert teszünk egy-egy új élményért, és van olyan,hogy a saját környezetünkben nem is nézünk igazán szét…

Van egy mai , debreceni írónő, akinek csodás versével köszönök el…

Városom: Debrecen

Nincs körötte hegy se domb,
se szakadék, nincs folyója.
Széles útját kettészeli
a villamos vonala,
Állomástól Nagyerdőig
egyenesen visz az útja.
Főterét a Nagytemploma uralja,
s a harang hangját
a szél Hortobágyig elfújja.
A Kollégium öreg padját
egykor Nyilas Misi koptatta,
Csonka templomának tornyát
egy szélvész elfújta.
Természeti csodákat
nem találsz itt idegen,
de régi korok hangulatát
sétád során megéled.
Városom! Karneválod
nem “Riói”, csendesebb!
Illatozó virágkocsik
öregbítik hírneved.
Ősszel a természet
lecsendesül, megpihen,
a világ sok-sok szegletéből
megtelik az Egyetem.
Magyar nóta, régi nóta
megénekelt Nagyerdő,
hol cívisváros lakóinak
nyughelye a temető.

(Tóth Irén)

Nézz szét nálunk, ha még nem jártál erre…

Ajánlom, mert szeretem…

Ölel, Honi.